Beépíteni?
Foghíjbeépítésekhez kapcsolódóan a legalapvetőbb eldöntendő kérdés, hogy érdemes-e bármi áron beépíteni a városi szövetben tátongó űrt. Erre a kérdésre más választ ad egy befektető, aki a foghíjban értékes és jól frekventált telket, egy műemlékvédő, aki a városszövet kontinuitásának törését, egy építész, aki az illeszkedés – vagy a nem illeszkedés – kérdését, vagy egy urbanista, aki szabadon alakítható puffer teret lát a városi foghíjban. Az alternatív kategória ez utóbbival foglalkozik, magyar és külföldi példákat gyűjtöttünk arra az esetre, ha épület helyett valami teljesen más kerül a hasznosítatlan telekre. De vajon nyújt-e a foghíjat körülvevő tűzfal esztétikai élményt, és az új funkció olyan felhasználási alternatívát, ami miatt el tudunk tekinteni egy telek beépítésétől? Képezheti-e a városi űr működő részét a városszövetnek? Van-e olyan szabály, ami alapján egy telekről el lehet dönteni, hogy a beépítése mindenképpen szükséges?
When we discuss the issue of infill architecture we must ask a first question: do we really need to fill that gap? A developers answer is quite obvious, and architects are happy to deliver their design, heritage people are happy to see the “wounds” healed. But some of the professionals in urbanism doesn’t really see these gaps as wounds. Empty spaces in the dense urban cores can be considered as vital puffer zones – fresh air. Hungarian and International examples show these alternative ways of using gaps in the city. Can these temporary usages become permanent? Are there alternatives strong enough to resist the pressure of developers to fill the gap?
